…nem tehet róla, hogy nekem rossz érzéseim vannak vele
kapcsolatban.
Először is, elromlott az idő, délelőtt zuhogott. Amikor az
elutazó csopi elindult városnéző sétára, még csak szemerkélt, remélem nem áztak
szét, de dél körül már ömlött. Kaptam kölcsön egy esernyőt a recepciós Évitől,
amit nagyon szégyellek, de el is hagytam az egyik áruházban. Baromi ronda volt,
nem tudom ki kívánhatta meg, de mire tíz perccel később visszarohantam, már nem
volt ott. Vettem egy összecsukhatót, ami ócsó volt, de olyan vacak is!
A délutáni buszok menetrend szerint érkeztek, kisütött a
napocska is, elméletileg minden jól indult.
Amitől kicsit elromlott a hangulatom az az, hogy kézhez
kaptam az elutazott csopi kérdőíveit, és átfutottam őket. Tulajdonképpen nagy
reklamációk nincsenek benne, de ami nagyon fáj, hogy a kaotikus pozsonyi
kirándulás az én személyem értékelésén csapódott le. Általában csak jó, vagy
sokszor kielégítő értékelést kaptam, pedig annyit mosolyogtam, rohangáltam,
magyaráztam nekik.
Ezt nagyon a szívemre vettem, olyan, mintha engem
kritizáltak volna, mintha alulértékeltek volna.
Pedig valójában csak a szervezést tették szóvá, de azt az személyemen
keresztül. Abban pedig, hogy hülyén volt szervezve, tökre igazuk van, csakhogy
azt az iroda találta ki, nekem pedig le kellett bonyolítanom a lehető
optimálisabban. Nem rajtam múlt, hogy így sikerült, ahogy. Ha rám bízzák
teljesen és nem szólnak bele (legszívesebben azt írnám: ugatnak), akkor sokkal
simább és kellemesebb lett volna. Hát így jártunk.
Este megint beszélgettem. Van egy tunéziai fiú, Mohamed,
mindig vidám, kedves mindenkihez. A crew bemutatkozása után, este felmentünk a
fedélzetre kicsit dumálni. Beszél vagy öt nyelven, a családja még Tunéziában
maradt, ő meg járja a folyókat. Azt mondta, ez itt olyan neki, mint egy
nyaralás, a Rhone-on szokott járkálni, ott padig jóval nagyobb a pörgés. Ezek
itt lusták, ahhoz képest, ott nem igen van idő csillagokat bámulni, vagy
napközben aludni,- mondta.
Hát, nekem ez is elég pörgős, mit ne mondjak!
Pont beálltunk a zsilipbe, végre megnéztem, hogyan is megy
ez. A kapitány, vagyis most a másod tiszt, (aki szlovákiai magyar fiú) kint áll
a hajó korlátnál egy kis pulttal, amin joystickkel játszva finoman irányítgatja
a hatalmas hajótestet. Rájöttem hát, mik azok a furcsa hangok, amikor a
zsilipben vagyunk! Figyelni kell, nehogy
nekicsapódjunk a falnak, olyan közel vagyunk a betonfalhoz, hogy meg lehet érinteni.
A tatnál áll az egyik matróz, és hozzáköti a hajót egy mozgó bucihoz, (nem
tudom, hogy hívják, amihez kikötik a hajókat). Walkitalkin tartják a
kapcsolatot. Most éppen lefelé jövünk a folyón, tehát beúszunk a nyitott kapun,
amikor mindenki bent van, bezáródik a nagy acélajtó mögöttünk, a másikon pedig
alul nyitnak egy rést, és lassan leengedik a vizet a folyó tíz méterrel
alacsonyabban fekvő, része felé. Amikor zöld a lámpa, nyílik a hatalmas kapu lassan,
méltóságteljesen kiúszik a hajó.
Az egyik ausztriai zsilip nagyon vicces! Egész szűk, ott
csak mi vagyunk bent, és a betonfal tetején egy ház áll, körülötte kert. Mókás
lehet, hogy a kerteden hajók járkálnak át, mi több, egyszer csak előbukkannak a
mélyből, vagy éppen eltűnnek a szemed előtt! És ezt napjában több százszor!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése