2012-04-26 Végjáték

Lassan letelik a törökországi száműzetés, már tényleg csak órákban számolom.

Eredendően ma már repülnöm kellett volna, ember tervez, Allah azonban néha másképp gondolja. És ha ő úgy, akkor az úgy is van. Insallah!

Ma elutazott az utolsó csapat is az én szállodámból, most épp még kisegítek egy másikban, de eddig még senki nem jött hozzám, hála istennek.

Azt hittem, az utolsó hét milyen fasza nyugis lesz, el akartam még menni az egyik kirándulással Antalyába, de ehhez képest ez a hét lett maga a rémálom. Ha azt vesszük, most aztán megdolgoztam a pénzemért, az eleje meg tényleg nyaralás volt!

Az utolsó előtti csopi repülőjét törölték valamiért, három különböző járatra kellett szétosztani a 180 embert. Ráadásul harminc embert a másnapi gépre tudtak benyomni, meg kellett tehát találni azt a harminc önként jelentkezőt, aki tudott még maradni. De persze nem tudtuk mind a száznyolcvanat egyenként megkérdezni, csak aki épp két nappal előtte odadugta az orrát. 

Amikor aztán a rémhír szépen szétterjedt a medence partján, felzúdultak, hogy őket miért nem kérdeztük meg? Aki meg bejelentkezett szerdára, az mégis szívesebben repült volna kedden, de akkor már nem volt visszaút. 

Keddre meg két csopit csináltak, véletlenszerűen, egyet a kora reggeli, egyet meg a késő esti gépre. Mondanom se kell, hogy senkinek nem tetszett, amire épp beosztották, mindenki ideges volt, ordítozott, fenyegetőzött. 180 ember!

Kettőtől este hétig tartottam a frontot, az idegeim már rongyokban lógtak, alig tudtam beszélni. 

Két pasas, roppant arrogánsan valami írást követelt tőlem, pecséttel, nyomtatva, hogy a repülőgépet törölték. Mondtam, én ilyet nem tudok írni, nincs pecsétem, meg nem is értem, minek. Annyira fenyegetően lépett fel, hogy hívtam Özcant, a török főcsővezetőt, hogy intézkedjen, legyen szíves. Na, tőle aztán megkapták a beosztásukat, arroganciában a törökökkel nem lehet felvenni a versenyt, ha egyszer olyanok akarnak lenni! Nem tudom, Özcan abi végül hogyan oldotta meg a dolgot, reggel, amikor hajnalban kimentem a buszokhoz, hogy mindenki megvan-e, az egyik pasas olyan gyilkosan nézett rám, hogy borsózott a hátam!

Akkor délután még jöttek nyavalyás ékszer-problémákkal is, na erre aztán végképp nem volt már türelmem, de nagyon sajnáltam a kisöregeket.

Két cserét azért kiharcoltam a reggeli és az esti gép között, bár Yilmaz, akinek ez lenne egyébként a feladata, automatikusan rávágta, hogy nem lehet, én meg a jókislány, próbáltam segíteni, de még az a tyúk is velem ordibált, akinek segíteni próbáltam. 

Ja, és akkor aznap még volt egy infarktusos esetünk is, a bácsit rögtön megoperálták, nem repülhettek haza, viszont velük is foglalkozni kellett.

Szép nap volt! Kettő teljes nap kellett, hogy magamhoz térjek.

De a ma éjszaka se volt kutya! Békés álmomban csörgött egy hülye mobil, míg rájöttem, hogy nem álmomban, hanem tényleg csörög! A nyanya kificamította a bokáját este tizenegykor, bedagadt nekije. Van-e fáslim?

Ekkor a vonal megszakadt, odáig nem jutottunk el, hogy melyik szobában laknak? Mi vaaan? Miután kicsit kitisztult az agyam, kirohantam a recepcióra, de sehol senki. Visszahívtam a német mobilt, hogy megtudjam, hol laknak egyáltalán. Mondtam, hogy hívjuk a mentőt és megnézetjük azt a lábat. Na, azt nem akarták, mert 5.30-kor már indulniuk kellett a reptérre, és mindenképpen haza akart menni. Jó.

Vagy fél óráig nem tudtam visszaaludni.

Ellenben reggel 5.10-kor kiugrasztottak az ágyból, hogy ugyan írnék már egy papírt arról, mi történt? Én hülye kibotorkáltam egy papírral meg tollal, kértem, diktálja, mit szeretne, ezen a hajnali órán nem vagyok alkalmas, hogy  hivatalos német nyelvű leveleket fogalmazzak. Ha magamnál vagyok, valószínűleg elhessentem, az egésznek semmi értelme. Mit kezd a biztosító az én kézzel írott papírommal? Lövésem sincs!

Na, ennyi lett a békés utolsó hetemből, de legalább ma bementem Nikolajjal, a kollégámmal a bazárba, Manavgatba. Ez legalább izgi volt. Korzóztunk egy nagyot, vettem egy pár dolgot, bár nekem ez nagyon nehezemre esik, nem vagyok az az impulzív vásárló. Nem is találtam volna meg ezt a helyet, a város kellős közepén, olyan, mint egy labirintus, egész negyedet beterít a piac. De csak csütörtökön, egyébként normális utcák vannak itt.

Kicsit a fáradtságtól rám tört a depi is a minap, azt hiszem nevezhetjük honvágynak is!

Vagyis: haza akaroook menni!!!

Hogy aztán persze egy hét múlva már vágyjak vissza! Hiányozni fogsz, Törökország!

2012-04-15 A török gulyás

Elég régen nem jelentkeztem, részben a lustaságomnak köszönhetően, részben pedig, hogy nem történt semmi igazán eget rengető dolog. Hálistennek.

Persze nem igaz, hogy semmi nem történt, sokat tanultam, tapasztaltam közben. Vendégek jöttek, mentek nagy tömegekben, nagy részt elégedetten távoztak, alig fordul elő komoly panasz.

Lett sok barátom, ha azt veszsük, hogy lassan megismertem a kollégáimat, a török idegenvezetőket, a szürke masszából kiváltak arcok, egyéniségek, sőt, néha már nevek is. Bevallom, a török nevekkel van egy kis bajom, egyszerűen megjegyezhetetlenek számomra! Gülümsen, Gökcan, Gülsan, Atabey, Erdan, és a többi, tényleg nem könnyű. Mennyivel könnyebb nekik! Belőlem csak egy van, és az is Éva! Hehe.

Megtudtam, hogy idegenvezetőnek lenni itt egy nagyra becsült szakma, nagyon képzettek, van külön főiskolai képzésük is, aki meg csak a tanfolyamot végzi el, az is 8 hónapig tanul, nagyon intenzíven. Nemcsak a szokásos építészet, művészettörténet, de mélyen belemennek a régészetbe, az ókor-tudományba, Biblia, középkori történelem, vallástudomány, ki tudja mi még. Végül is itt zajlott a görög-római ókor nagy része, itt kóborolt Paulus, erre vívták a trójai csatát, aztán a szeldzsukok, a keresztes hadjáratok, hettiták.

Nagy kár, hogy az utasok nagy részét ez nem érdekli, legalábbis a mieinket nem annyira. Én bele tudnék merülni.

Yilmaz, az én partnerem itt a szállodában is nagyon művelt, nem is értem, miért csak ezt az egészen primitív melót csinálja, amit. Ő nem utazik a csoportokkal, minden nap a hajókázást csinálja, meg itt ücsörög velem délutánonként a hallban. Este meg elkíséri a buszokat a gálára. Valamelyik este, amikor nem kellett mennie, kint ültünk a teraszon és a Koránról, meg a vallásokról mesélt, egész helyes kis előadást rittyentett nekem. Szerinte az iszlám sokkal megbízhatóbb forrás, mint a Biblia, mert amit akkor, Mohamed korában leírtak, azt arabul tették, azóta is ez a vallás nyelve, tehát nem kellett ide-oda fordítani és újraértelmezni az egészet, mint a Bibliát.

És hogy Mohamed azt mondta, hogy egy férfinak nem lehet több  mint 4 felesége, vagyis behatárolta a mennyiséget, mert előtte a pasik megkívánták a nőt és magukhoz ragadták, esetleg egyet-kettőt eltettek láb alól. Na jó, nem is. Viszont a négyért teljes felelősséget kellett vállalnia, anyagilag és szexuálisan is képesnek kellett rá legyen, hogy mindenki jól járjon. Ja, és a már meglevőknek bele kellett egyezniük, hogy új jött a házhoz. Viszont a fő feleség gyerekei számítottak igazán. A szultán palotájában is nagy becsületük volt a nőknek, a szultán leánya már szultánnak születik (szultána), a fiúból csak akkor lesz az, ha megörökli a trónt. Vagy valahogy így.

Nagyon megörülnek, amikor elmondom, hogy Macaristanból jövök, természetesen testvérnépek vagyunk, de nem csak azon a populista szinten magyarázzák ezt, hanem egész komoly nyelvészeti és turkológiai fejtegetésekbe bocsátkoztak. Meg persze Szulejmán és Mohács, Esztergom is fogalom (Egerről nem hallottak, szerintem ez csak Gárdonyi miatt lett igazán köztudott, nálunk).

És most egy megrázó hírt kell közölnöm, kedves kollégáim! 

A gulyás nem is magyar találmány! 

Kapaszkodjatok meg, itt úgy tudják, hogy Bécs ostromakor (1683) a katonáknak nagy kondérban főzték a kaját, ami gul as, vagyis a katonák eledele volt!! Na erre varrjunk gombot!

Izgalmas dolog hazainak hitt dolgok eredetére itt rácsodálkozni. Például most, hogy kicsit már jobban telik a szálloda, több egyéni vendég is van, színesedett a vacsora kínálat is. Például van egy bácsi egy kemencével, előtte pedig készül a rétes!!! Na nem a mienk, de a tészta, a technika ugyanaz, csak nem ugyanúgy tölti és tekeri, mint a miénket. És nem édes, van túró, de zöldségekkel, húsos, csak zöldséges valami szósszal. Finom. Szóval a rétest is nekik köszönhetjük. Akkor még nem szóltunk a paprikáról meg a töltött paprikáról!

Ami a kollégákkal kapcsolatban számomra érthetetlen, az néha a viselkedésük. Rettentően büszkék és rátartiak. És ennek sokszor hangot is adnak, gyakran azonban olyan sértő módon, hogy kinyílik a bicska a zsebemben. Mikor először hallottam a német vendégeket erre panaszkodni, először nem is akartam elhinni! Ezek a helyes, okos, képzett emberek, így beszélnének?

Aztán amikor fültanúja lettem, pont ma, akkor viszont nem értettem. Én képtelen lennék ilyen arrogánsan, sértő szavakat a vendég fejéhez vágni!

Az egyik esetben Hülya, aki egyébként egy nagyon helyes lány, sértődötten visszaadta a borravalós borítékot, mikor a vendégek felhívták a figyelmét, hogy a borítékot a sofőrnek és neki közösen szánták! De olyan is volt, hogy az egyik srác kikérte magának, hogy ő nem koldus, hogy aprópénzt adjanak neki!

Vagy hangosan megjegyzéseket tett a buszban, hogy mit képzel a kedves vendég, semmi nem vásároltak a bőrüzletben, nem vettek plusz kirándulásokat, semmit nem vettek, csak idejönnek és kihasználják az ő országát.

Ti el tudtok képzelni ilyen modort nálunk?

Egyébként az egyik elmondta nekem, hogy őt igazából nem érdeklik a vendégek, csakis a pénz. 

Először csak gyanítottam, de most már biztos vagyok benne, hogy aki a vendégek közül nem vesz kirándulást, nem vásárol aranyat vagy bőrt, az bizony a legrosszabb, utcára néző szobákat kapja, mikor visszajön Pamukkaléből!

Nem mondom, néha igazuk van, bunkó tud lenni az utas is, de én, mint szolgáltató, akkor sem engedhetek meg magamnak ilyen tónust. Engem ez nagyon megrázott, amikor szóvá tettem az irodában, vagy az egyik török fejesnek, nem is értették, miről beszélek, hallgatólagosan igazat adtak az idegenvezetőknek!

A másik jó hír, hogy már csak tíz nap van hátra a száműzetésből. Egyben rossz is ez a hír, mire megismertem mindent, kiismerem magam a nevek, arcok, folyamatok kavalkádjában, már vége is.

A legrosszabb azonban,- be se merem vallani!- még NEM VOLTAM SHOPPINGOLNI!!!

2012-04-03 Emberi dolgok

Vasárnap elbúcsúztunk Elenától és Francescótól, a két olasz kollégánk tovavitorlázik, kezdődik a száműzetésük Szardínián, szintén a cég színeiben.

Ez okból Nikolai-jal átautókáztunk a messzi Sidébe, ahol ez a klassz szálloda van, Elena helyét az a kisleány veszi át, aki pár napig az én szárnyaim alatt tanult be. Jó pofa volt, én csak egy héttel előbb érkeztem!

Szóval, élveztük a szép büfét (megjegyzem, én már csak csipegettem, kénytelen voltam fél hétkor lerohanni a saját vacsizómba és befalni néhány tonna pizza-szerűséget, mert majd éhen haltam), viszont itt volt mennyei pucolt gyümölcs is, ananász, alma, körte, gránátalma, meg ilyenek.

És még ihattam egy pohár bort is! Mert nemcsak a disznóhúsról kell itt jó muzulmán módjára lemondani, de nagyrészt az alkoholról is. Ölég drága! Azért néha bevásárolok a kispiszkosban, a sör még megfizethető és nagyon jól esik este.

No, beszélgettünk, és előkerültek a sztorik ám!

Niko azt mesélte, hogy kirúgatta az egyik pincért a hotelből, mert zaklatta az egyik vendéget. Erre felhördültek a többiek, hogy mémá? Vannak élemedett asszonyságok, akik pont emiatt jönnek évente, akár többször is Törökországba. Kifejezetten tesztoszteron-kúrára.

Én is elmeséltem az aznapi esetemet két orosz-származású banyával, akik valamilyen meghatározhatatlan okból a mi buszunkba szálltak és jól kiborították szegény Gökcant, az aspendosi kiránduláson. Az volt a bajuk, hogy nem értettek semmit (?), meg hogy nem is ez a kirándulás volt az ő programjukban, és nem mentek be a színházba.

Hosszas fejtörés után rájöttem, hogy nem is velünk, a mi cégünkkel utaznak, egy másik német iroda hozta ide őket, de sokat nem érthettek a dolgokból, mert még a magyarázat után sem fogták föl a helyzetet!

Aztán küzdünk a napi kis nyűgeinkkel, betegségek, lábtörés, mentő, mér ilyen szobát kaptam, befele néz és hangos este a zene, illetve miért nem befelé néz, miért kifelé??

Megfigyeltem egy aljas kis trükköt is. Azok, akik nem mennek el a két napos kirándulásra Pamukkaléba, és van pofájuk kiköltözni egy olcsóbb helyre (138 €-t kérnek egy éjszakára, ha itt maradnak), szóval amikor visszajönnek, azzal kell szembesüljenek, hogy a LÉTEZŐ LEGROSSZABB szobákat kapják, ami az útra néz, vagyis nemhogy tengert nem lát, de hallgathatja a forgalmat.

Ez most már kétszer fordult elő, némi tendenciát vélek felfedezni emögött!

Múltkor egy csopi magából kikelve ért vissza a pamukkaléi kirándulásról, hogy az idegenvezető hogy megalázta őket, micsoda dolog így beszélni, meg minden. Az ok, amiért így nyilvánult meg a kolléga az az volt, hogy azt a csoportot kapta, egy egész busznyit, akik semmit nem vásároltak, sem a programok közül, sem a kötelező arany-, bőr illetve szőnyegáruházban. Vagyis szegény gyerek semmi jutalékot nem kapott. 

Mindenesetre akkor sem szabad így beszélni, elképzelem, ha én így letorkolnám a Pestre látogató németeket, hogy mi a faxért nem bírnak már a Herendi boltban alaposan bevásárolni, mi????

A jó hír: meglett a csavargó hold! Most itt látom, de eddig esküszöm, híre sem volt! Hát még hamva!

2012-03-30 A konyha világa


Tegnap bepillanthattam a konyha rejtelmeibe. Mi ugye azért vagyunk itt, hogy ellenőrizzük, hogy a kedves vendég mindenből a legjobbat kapja, gyomorrontásból meg a lehető legkevesebbet!
Itt a szállodában félpanzió van, némely napokon all inkluzív, ami azt jelenti (gyk), hogy azt eszik és eszik egész nap, ami belefér! Amikor kiránduláson vesznek részt, akkor helyi éttermekbe terelik be őket, igazán ennek az ellenőrzésnek ott van komoly értelme.

Ezeket a nagy szállodákat már úgy tervezték és építették, hogy az európai normáknak megfeleljenek, sőt!
Gülsen, egy nagyon helyes lány a török partner iroda vevőszolgálatosa (vagy hogy is híjják ezt magyarul?), meg egy orvos volt a kis teamünk. 


Először a saját szállodámat néztük meg. Ehhez először is beöltöztünk mindenféle védőöltözetbe, fehér köpeny, cipőre fürdősapka, hajunk behálózva. Még egy fertőtlenítőszerrel átitatott szőnyegen is át kell kelni, ha a konyhába akarsz jutni. Mikor bebiztosítottuk magunkat, beléphettünk a szentélybe.


Szép, jól szervezett és tiszta konyha, ez számomra is azért megnyugtató, itt eszem naponta. Bár szó mi szó, találtam már tiszta tányér szélén kicsi odaszáradt maradékot, rögtön le is szedettem, meg egyszer a saláták között volt a kaliforniai paprikán némi penész-szerűség, ezt is levitettem. De csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, mint tudjuk.


A szempontok, amit figyelnünk kellett a tisztaság mellet a hűtők, hűtőkamrák állapota, az általános tisztaság, a lámpabúrák épsége, a tűzoltókészülékek megléte és szavatossága, egészségügyi könyvek, használnak-e gumikesztyűt, le vannak-e takarva a kész ételek, van-e szúnyogháló.


 Aztán ami érdekes volt, hogy a munkakéseket egy faliszekrénybe teszik, ami ultraibolya (vagymi) sugárral fertőtleníti őket. 
Erről eszembe jutott, amikor Balin voltunk a Keszivel, és egy későn érkező csoportnak beszálltunk a vacsora készítésbe a szállodában. Mi is vendégek voltunk, de mivel a tesóm csopija érkezett, a személyzet meg már nagyrészt hazament, így beszálltunk segíteni. Na, ott is volt egy fali késtartó, az ugyan nem fertőtlenített, de cserébe elég leharcoltak és némileg szutykosak is voltak azok a kések! Mondtam is, hogy itt se járt még az ÁNTSZ!


Csak apróbb hiányosságokat találtunk, ez pár napon belül újra megnézem majd.


Sokkal érdekesebb volt az az étterem, ami Alanyában van. Egyrészt úgy el van dugva, én biztos nem találnék oda még egyszer, pedig híresen jól tájékozódom. Aztán meg meglepően pici a konyhája, el nem tudom képzelni, hogyan bírnak innen 400 !!!! vendéget kiszolgálni! pedig ennyi a kapacitásuk, mindezt 3 konyhai emberrel és 4-5 pincérrel. Nem láttam kielégítő mennyiségű hűtőt, meg hírét se a nagykonyha biztonsági intézkedéseit, Koszos nem volt, bár Gülsen szerint ez sok munkájába és nem kevés veszekedésbe  került neki. Tényleg csoda, hogy nem történik semmilyen fertőzés.
Csinálnak élelmiszermintát, de valahogy mindig történik vele valami, véletlenül elmosogatta a személyzet, megette a cica, vagy ilyesmi. Most se volt elegendő mennyiség, már nem tudom, mi volt a kifogás. Mindenesetre a cápamosolyú főnök meg nyugtatott, hogy minden rendben. És a kaja meg jó, arra nincs panasz!


Még egy helyen megálltunk, ez egy régi karavánszeráj, ahol a tevekaravánok megpihentek. Most meg olyasmi zajlik, mint nálunk a folklóros vacsora, vacsora nélkül. hastánc, késdobáló, amivel régen az utazókat szórakoztatta Leila, az arab démon.


A kajára tényleg nem lehet panasz, bár gyanúm szerint ez a "török" kaja is egy kicsit a turisták szája ízére van szabva. Meg a svédasztal amúgy is olyan, hogy a népek, hogy megpakolják a tányérjukat mindenféle nem is összeillő cuccal, néha úgy néz ki az egész, mint a hányás. Bocs.


A kollégákkal még betértünk enni egy helyes kertvendéglőbe, mielőtt hazadobtak volna a saját kis fagyasztószekrényembe. Üldögéltünk a finom, meleg napocskán, és akkor láttam, hogyan is esznek a törökök! Jött egy csomó pici tányér, tunkolni valókkal, salátákkal, a fincsi lapos török kenyérrel. Mindenki tört a kenyérből, megkentük vajjal, aztán nyúlkáltunk a salátába, meg a joghurtos cuccokba. És végre ayrant is ittam, annyira szeretem! Főételnek a pasik bárányszerűséget ettek, mi Gülsennel olyan sajtos pizza-félét. meg még friss salit. Fantasztikus volt. Ehhez képest a csumi a szállodában tényleg unalmas, bár nagyjából ugyanazokkal az alapanyagokkal dolgoznak.


De hát a könyvek is ugyanabból a betűkészletből dolgoznak, csak nem mindegy, hogy a végeredmény egy ponyva lesz, vagy a Háború és béke, ugye!

Képeket sajnos nem enged feltenni a török szerver, pedig csináltam, nem is keveset, ígérem, bepótolom, amint lehet!

2012-03-27 A  törökök ellopták a holdat!

Csak ma tűnt fel, hogy mióta itt vagyok, nem láttam a holdat! Csillagokkal teli van az ég, a Nap is rendben feljön minden nap, de a holdacska hiányzik. Tény, hogy este már nem nagyon dugom ki a fejen a szobámból, a naplementét se bámultam még meg, de az erkélyem kelet-délkeleti irányba néz, csak kellett volna látnom! Hol lehet?

Most már rendesen beindult itt az élet, egyszerre vagy három csoportom van, ma történt meg az, hogy elveszettem a fonalat. Ki mikor jött, mit csinál, hova megy, mikor mi van…?

Mi vaan?

Csináltam magamnak egy hevenyészett naptárt és kiragasztottam a tükörre ide magam elé, hogy legalább a napok múlását, meg az adott napra való teendőimet átlássam.

Meg esett az első balhé is. Tegnap tért vissza az egyik csapat Pamukkaléból, ahol a csodás fehér sóteraszok vanak, olyasmi, mint Egerszalók, csak nagyobb és régebbi. Két napra kirándulnak oda a népek, addig innen kicsekkolnak, másnap visszajönnek.

És most értettem meg az egész rendszert is, hogyan működik!

Valami iszonyatosan olcsón kapják az alapszolgáltatásokat, amiben bennefoglaltatik a repülő, a transzfer, a 4-5 csillagos szálloda félpanzióval, a pamukkalei kirándulás, sőt még Alanya is. 

Az első éjszaka után mindenki részt vesz egy másfél órás információs előadáson, ami egyébként nagyon szórakoztató, elmesélik profi előadók a koncepciót, képeken bemutatják a kirándulásokat, és hogy még milyen szolgáltatásokat lehet venni. 

Most ugyanis előszezon van, a tenger még most március végén is nagyon hideg, nem igazi nyaralás ez. Ilyenkor kell kirándulni, megnézni az ókori emlékeket, bazárba menni Antalyába, aki itt marad, az gyakran unatkozik. Az előadás után befizet mindenki a csomagra, amit kiválaszt, és ekkor a török idegenvezetők átvariálják a buszokat, hogy a csapatok egyformán mozogjanak. Van aki semmire nem fizet be, ők a páriák. De nem ússzák meg a kötelező szőnyeg-, arany- és bőrüzlet-látogatást, csak ők koncentráltan kapják a pamukkalei kirándulás alatt. Aki más kiránduláson is részt vesz, annak annyival jobb, hogy nem egy

napra esik az obligát bemutatók sora. De kibújni nem lehet alóla.

Na, egy erfurti, keleti csapat megtagadta a játékban való részvételt, öt perc múlva kifordultak a boltokból. A fiatal idegenvezető srác ezt nagyon nehezményezte, mitöbb, szóvá is tette.

 Biztos, hogy ő is kap jutalékot, és most természetesen esélye sem volt semmire. Viszont nagyon megalázó megjegyzéseket tett szegény németekre, akik vérig sértve érezték magukat. Ahogy kiszálltak a buszból, csőstül jöttek hozzám panaszkodni, némelyiknek tényleg vörös volt a feje. És persze, hogy ilyenkor van köztük egy újságíró is!

Sokat nem tehettem az érdekükben, megnyugtattam őket és elnézést kértem. Majd jól megírtam a jelentésemet a cég felé.

Igen, hát ez egy kereskedő nép, ezt soha sem tagadták, elég csak bemenni egy boltba, vagy a bazárba, addig nyaggatnak, járnak a sarkadban, amíg végül veszel valamit, amire nem is vágytál! Hát még ha vágytál is arra a darabra!

Tegnap nekem is akadt egy szabad délelőttöm, elfurikáztam a közeli bazárba, ami inkább egy fedetlen pláza, szép üzletekkel, díszkő burkolattal, sok bolttal. Némelyik nem is olyan kicsi.

Csak körül akartam nézni, de ha mindenütt elfogadom, két hektoliter teát és/vagy kávét kellett volna magamba döntenem, és a teljes jövedelmemet cuccokba ölhettem volna.

Persze nem tettem, de érdekes volt egy kicsit ődöngeni. Mindenhol óriási kedvezményt kaptam volna, én voltam az első vásárló. Mindenhol!!!

Azt nem ígérem, hogy semmit nem fogok venni, isteni másolatok vannak, táskák, cipők.

De én a látványt, meg ezt az alkudozós játékot is szeretem. De a 

legeslegjobban a fűszerbazárt szeretném látni, Isztambulban is mindig ott kódorogtam. Legközelebb viszont csak Antalyában van ilyen, az meg messze van.

De elmegyek esküszöm, ki nem hagyom!

2012-03-21 Bevetésen

Azzal a szomorú hírrel kell kezdenem, hogy a macska-hotel háborúban jelen állás szerint a szállodák vesztésre állnak. 

Mindenütt rengeteg macsek kószál, a szállodák leltárja szerint 20 darab tartozik hozzájuk, ezek aztán ivartalanítva és gondozva vannak, de gyanítom, hogy erről a macskák nem tudnak, így aztán szabadon mászkálnak a hotelek kertjein keresztül.

Az igazi háború nem is a kertekben zajlik, hanem odabent! Mert persze bemenniük nem szabadna, na de ki tarhat vissza egy (sok) macskát valamitől? Így aztán nem meglepő, hogy a lábak körül néha sündörgő vörös, fekete, tarka, teknőc és egyéb bundákat lehet látni.

 Engem nem zavarnak, de aki esetleg allergiás a szőrre, annak gondja lehet tőle. A kertben reggel megszámlálhatatlan egyeddel lehet barátkozni a napos sütkérező helyeken, én csak egy csokornyit fotóztam le. 

De tegnapelőtt este voltam megnézni (és enni egy jót) egy másik szállóban Sidében, na ott akkora macskát láttam, mint még életemben se! Vagy húsz kiló lehetett, alig bírta vonszolni magát, de láthatólag ő volt a főnök, mert a többiek mentalitásuknak megfelelően vagy fújtak rá, vagy odajárultak dörgölőzni hozzá. A neve egyébként Garfield, nagyon hasonlított is hozzá!

Az Askában meg van egy, szegényt Hitlernek becézik, mert fehér, de csak a szája fölé jutott egy Hitler-bajuszka!

Eltelt néhány nap közben, beindult az élet.

Először is átköltöztem az állomáshelyemre, Mukarnasnak hívják ezt a templomszerű szállodát, a nevét úgy sikerült megjegyeznem, hogy egy műkörmösre gondolok, ha nem jut eszembe a neve.

Megkaptam az autókámat is, ő egy fehér Fiat Valami, majdnem zsír új, neve pedig Iyi Aktamlar, ami annyit jelent: jó estét. Lehetett volna Mohamed, Hasszán, vagy Ibrahim is, de ezt nehezebb megjegyezni és mindig így búcsúzom el tőle esténként.

Megérkezett az első adag vendégem is, voltunk az információs előadáson első nap. Egész jó hangulatú előadás volt, megismertem Hansot és Leót, egy testvérpárt Németországból, már vagy húsz éve csinálják ezt, hogy hogy nem unják?

Aztán voltam tegnapelőtt a gálaesten is, utolsó előtti este minden vendéget elcipelünk egy nagy kongresszusi terembe, nagyon szépen meg van terítve, a vörös szőnyegtől a fáklyákig, hófehér abroszok, meg székborítás, színpad, fények, vetítővászon, élő zene, meg egy kis hami, ha megéheznének. Meg sok-sok ital természetesen, úgyhogy hamar jó hangulat kerekedik, a németek amúgy is imádnak táncolni, még ha nem is tudnak. 

Az én feladatom, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e, minden flottul zajlik, takarítják-e vécéket, minden a megadott időpontban történik, és főleg a buszok rendezetten indulnak-e vissza. Nos, jelentem, minden rendben volt, én lettem csak kifacsarva éjjel egy órára, nem bírom ugyanis az éjszakai életet. Még másnap is kóvályogtam kissé.

Nagy élményem volt az egyik kirándulás, amit még átköltözésem előtt ejtettem meg.

Elmentem Aspendosba, ahol az antik világ legépebb amfiteátruma áll a mai napig! Lélegzetelállító oda belépni! Óriási és megrendítő egyben. Azokon a köveken lépkedni, ahol két ezer évvel ezelőtt színházasdit játszottak, cirkusz és gladiátor-viadalok helyszíne volt.

Láttam azt a lépcsőt, képzeljétek, ahol Marcus Aurélius császár saját lábával igyekezett föl a császári páholyba! Kicsit ugyan a hálátlan utódok beépítették, ma már csak egy kanyarnyi látszik belőle, a kapuból meg a befalazott keret, de immerhin! ott van, és rá is léptem!

És itt kell fejet hajtanom a kollégám előtt, és bevallani, hogy nagyon jó volt, amit csinált!!! Élvezetes, színes, informatív volt a srác, Gülcan a neve, nagyon sokat tanultam tőle, és meg is osztom veletek szívesen. Apránként, jó?

Az új szállodám, a végleges, egy irdatlan nagy, nagyon elegáns hűtőszekrény. Olyan hideg van benne, hogy kockára vagyok fagyva. A többiek azt hiszik, nyafogok, pedig nem, a sok kő, márvány önmagában is hidegséget sugároz, ráadásul a múlt héten nyitottak, mi vagyunk az első vendégek. 

Ehhez jön még, hogy este azért lehűl a levegő. Beletelt kis időbe, míg rájöttem, hogy a klímát fűtésre is lehet használni, tegnap azonban az én embereim elutaztak két napra Pamukkaléba, összesen hatan maradtunk az egész házban, így valószínűleg központilag lekapcsolták a fűtést. 

Tegnap egy kölcsön kabátban ültem a vacsoránál, aztán dupla takaró alatt az ágyban. Kissé félelmetes ám, egy ekkora ház tök üresen! Személyzet is alig van, egy-két ember lézeng.

Remélem, ma azért megváltozik minden, ha visszajönnek az embereim, nemsokára meg egy egész horda érkezik, vagy 180 ember, és beindul az élet.

Szóval, a másik dolog, amiben tévedtem, az az lenne, hogy félsivatagi a környezet errefelé. 

Na ez biztos nem igaz! 

Sőt, megtudtam, hogy Törökország legtermékenyebb vidéke ez a déli part, a hegyekből nagyon sok víz jön le, jó a klíma, így aztán itt terem a narancs, citrusfélék, gránátalma, paradicsom, gabona. Mindent meg tudnak termelni, és meg is teszik. 

Hogy kopárak a hegyek, az a pár éve pusztító erdőtűz eredménye, hamarosan remélhetőleg újra kizöldül minden. A mezőgazdaságon kívül azonban csak a turizmus virágzik erre, komolyabb ipar itt nincs. Viszont a szállodák úgy nőnek ki a földből, mint a gomba! Évről évre jobban beépül a tengerpart, nekem néha túl sűrűnek tűnik a beépítettség, néhol egyenesen egymás szájába lógnak a hotelek. De biztos van rá igény, különben nem építkeznének ilyen vadul.

Mennyire lehetett más vajon az ókorban? A városok kisebbek voltak feltehetőleg, minden kőből és márványból épült, de nyüzsgés akkoriban is volt, itt vezetett állítólag a Selyemút, azokat a kereskedőket etetni kellett rendesen. 

Meg a főút sem ilyen széles volt, talán több volt a teve, vagy a hagyományosabb szállítóeszköz, ma meg inkább a turistabuszok száguldoznak fel-alá. És az emberek is görögül beszéltek, nem törökül, mint ma.

 A maiak is  kedvesek, barátságosak, főleg, ha az ember egy-két szót hajlandó megtanulni törökül.

Akkor hát: Iyi geceler!


(Gépház megjegyzése: valamiért nem engedik, hogy megnézzem a blogot. Így nem látom, töltött-e föl képeket, azaz megjelennek-e a kiválasztott képek. Aztat írja itt nekem törökül, hogyaszongya: Erisim engellendi! Fejtse már meg valaki, lécci!)

2012-03-17 Kirándulunk

Bár még nem Aspendosba, az holnap jön, de a mai se volt rossz!

Számomra az jelentette a nagy örömöt, hogy alábbhagyott a jeges szél, így a napocska is végre érvényre jutathatta melegítő sugarait. Kellemes, igazi tavasz lett hirtelen.

Hassan1 jött értem reggel, (azért egy, mert csak a mai napon még kettőt megismertem, és valahogy csak meg kell különböztetni őket).

 Átautóztunk a tíz percnyire lévő Jasmin hotelbe, onnan indult a túra. Ez az egyike a háromnegyed napos kirándulásoknak, amire be lehet fizetni.

Nemcsak az eseményekre voltam kíváncsi, hanem arra is, hogyan dolgozik egy török kolléga. Eddig a külföldiekkel nem sok jó tapasztalatot szereztem, szerénytelenség nélkül, azt, amit mi, pestiek tudunk és nyújtunk, azt kevesen csinálják utánunk! Hát, Hasszán se rombolta le az eddigi előítéleteimet, bár nagyon vicces volt, amit csinált azt nagyon jól csinálta, de azért nem jön a közelünkbe. Igaz, a mai kirándulás nem okozott mélyen ható változásokat a történelmi és kulturális szintünkön. De a maga nemében jó volt.

Az első megálló egy S betűs falu volt mintegy 248 lakossal. Mindenféle óriási attrakció hiányzott, egy kis roggyant falu és az ő lakói, akik kitették a kis kézimunkájukat, házi gránátalma-szörpjüket, teát és gyümölcsöt árultak. 

Mintha Inárcsra térnénk be egy kis bennszülött-nézésre! Mulatságos, de a három busszal majdnem több turista érkezett, mint ahány lakosa a településnek van! Az se volt semmi, ahogy a buszok a szűk utcákon manővereztek!

Nagyon szépek a virágzó gyümölcsfák, érik a narancs, és lefotóztam az összes kiskölyköt.

A második stop Manavgat város mecsetjénél volt. Cipőt le, megnéztük az 5 millió euróért öt éve épült büszkeséget.

Innen pár percre folyik a város névadója, a Manavgat folyó, ami a Taurusból hozza a friss, olvadt hólét. Tiszta, gyors és hideg. Följebb épült egy hatalmas gát, amivel szabályozzák a vízmennyiséget, áramot termelnek, és folyamatosan biztosított az ivó- és öntözővíz. Annyira, hogy sokáig innen vitték Izraelbe is.

Na, ezen a folyón hajókáztunk lefele a tenger irányába majd egy órát. Háttérben a havas csúcsokkal, (2800m a legmagasabb pont), hajóépítő üzemek, pisztráng-telepek, friss levegő, napocska, buli, fanta!

Kicsivel a torkolat előtt, ahol a folyó meglepő módon párhuzamosan folyik a tengerrel (folyók ilyet maguktól nem csinálnak), a hosszú homokpadon kikötöttünk egy rozogának tűnő stégnél, és egy órácska szabadidőt kapott a nép. 

Ez alatt sétálhattak a tengerparton, a bátrabbak mezítláb be is hatoltak, vagy meglátogatták a sátrak kínálatát. Sült lepény, frissen préselt gránátalmalé, vagy textilia minden színben és formában, sőt egy „Beach Café”-t találtam. 

Addig a mi három hajónknak megsült a pisztráng, vagy a kikirikí a rácson, rizzsel és salátával, meg Efes sörrel- ez képezte az ebédet.

Végül is elégedett és jóllakott három busznyi német tért vissza a szállodájába.

Én hasonlóképpen az enyémbe. Holnap Aspendos, görögök, de tényleg.

A szobámba érve meg ez várt: