Délelőttre vártuk a hírt, hogy kiszedték-e a nyavalyás
hajót, ami elsüllyedt és megkeserítette az életünket. Tíz harminckor kezdődött
a biztonsági előadás, aztán az én műsorom, kezdés előtt 5 perccel jött az
információ, hogy sikerült!! Nem kell a pozsonyi rumlit végigcsinálni. Huh, nagy
kő esett le a szívemről!
Este Pestről még csillagos ég alatt hajóztunk ki, Pozsony
valami csúnya, nyúlós izével fogadott bennünket. Elő kellett venni a meleg
cuccokat, az őszi kabátot, amit eddig a szekrényben rejtegettem. Dénes, szegény, ahogy kibújt az elnöki
gúnyából, úgy járt, mint én: amikor meleg van, el nem tudod képzelni, hogy
másnap esetleg már dühöng az ősz! Három rövid ujjú inget és az egy szem
pulcsiját húzta fel, hogy meg ne fagyjon.
Délelőtt elindult a városnézés, aztán gondoltuk sétálunk
egyet, de az idő nem csábított hossz kint tartózkodásra.
Délután inkább belevetettük magunkat a hajó
tanulmányozásába.
Daniel, a séf bemutatta a konyhát, a hűtőket, előkészítőt, a
kalkulációit. Dénes csillogó szemekkel hallgatta, kérdezett, és megint láttam
rajta, hogy egy pillantással felmérte a terepet. Ami másnak fel sem tűnne, azt
ő messziről kiszúrja: ki a valódi szakács, ki ért valamit is a szakmához,
melyik felszolgáló (?) konyít egy picit
is.
Na, nem sokan, szerinte. Viszont lenyűgöző a felszerelés,
minden a helyén van és nagyon praktikus, ergonomikus és steril. Ekkora helyen persze másképp nem is lehet, és
a kezük is nagyon meg van kötve. Szezon elején összeállítják a menüt, ettől
nagyon eltérni nem lehet, a nyersanyagot előre berendelik és Passauban
szállítanak. Sehol máshol, talán néha Bécsben.
Vagyis ha jól belegondolunk,
ebből a hatalmas hajóforgalomból nekünk, Magyarországnak nem sok haszna van.
Talán a kikötődíj, ami ki tudja, milyen zsebekbe folyik? Ennél a sorozatnál még
a buszok is németek, kísérik a hajót.
Így aztán nem csoda, hogy a magyaros vacsora kicsit sem
hasonlít a magyar konyhához. Belenéztem a leveses bödönbe, amire az volt írva,
hogy halászlé.
Udvarias vagyok, úgyhogy csak a szemöldökömet húztam fel erősen.
Van lecsó is ezen az estén. Nálunk nyáron szinte minden nap van lecsó. Ha néha
meglátom az étlapon, nehezen tudok ellenállni neki. Na, itt még a közelébe se
mentem, annyira nem is hasonlít a mi lecsónkhoz.
Ebben csak az a szomorú, hogy
a németek (amúgy nem túl igényesek,) halovány gőze sem lesz, milyen is a magyar
konyha. Ez alapján legalább is.
Amit itt főznek, az egy nagyon német ízlésre szabott nem túl
változatos étrend. Sok porból készült szósszal és levessel.
A közönség csak négy napig élvezi, és tényleg élvezi, nekem
már a második héten nagyon egyhangú volt.
Én két dolgot élvezek nagyon, az
egyik a kifogyhatatlan friss ananász, amit naponta háromszor szólítok magamhoz.
A másik pedig a sajtkínálat. Na, azon
tényleg nem spórolnak!
Este még koccintottunk Jörggel, meg Böhmivel, a technikai
tiszttel, a végén még valami kellemes konyak is bejátszott…?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése