2012-04-26 Végjáték

Lassan letelik a törökországi száműzetés, már tényleg csak órákban számolom.

Eredendően ma már repülnöm kellett volna, ember tervez, Allah azonban néha másképp gondolja. És ha ő úgy, akkor az úgy is van. Insallah!

Ma elutazott az utolsó csapat is az én szállodámból, most épp még kisegítek egy másikban, de eddig még senki nem jött hozzám, hála istennek.

Azt hittem, az utolsó hét milyen fasza nyugis lesz, el akartam még menni az egyik kirándulással Antalyába, de ehhez képest ez a hét lett maga a rémálom. Ha azt vesszük, most aztán megdolgoztam a pénzemért, az eleje meg tényleg nyaralás volt!

Az utolsó előtti csopi repülőjét törölték valamiért, három különböző járatra kellett szétosztani a 180 embert. Ráadásul harminc embert a másnapi gépre tudtak benyomni, meg kellett tehát találni azt a harminc önként jelentkezőt, aki tudott még maradni. De persze nem tudtuk mind a száznyolcvanat egyenként megkérdezni, csak aki épp két nappal előtte odadugta az orrát. 

Amikor aztán a rémhír szépen szétterjedt a medence partján, felzúdultak, hogy őket miért nem kérdeztük meg? Aki meg bejelentkezett szerdára, az mégis szívesebben repült volna kedden, de akkor már nem volt visszaút. 

Keddre meg két csopit csináltak, véletlenszerűen, egyet a kora reggeli, egyet meg a késő esti gépre. Mondanom se kell, hogy senkinek nem tetszett, amire épp beosztották, mindenki ideges volt, ordítozott, fenyegetőzött. 180 ember!

Kettőtől este hétig tartottam a frontot, az idegeim már rongyokban lógtak, alig tudtam beszélni. 

Két pasas, roppant arrogánsan valami írást követelt tőlem, pecséttel, nyomtatva, hogy a repülőgépet törölték. Mondtam, én ilyet nem tudok írni, nincs pecsétem, meg nem is értem, minek. Annyira fenyegetően lépett fel, hogy hívtam Özcant, a török főcsővezetőt, hogy intézkedjen, legyen szíves. Na, tőle aztán megkapták a beosztásukat, arroganciában a törökökkel nem lehet felvenni a versenyt, ha egyszer olyanok akarnak lenni! Nem tudom, Özcan abi végül hogyan oldotta meg a dolgot, reggel, amikor hajnalban kimentem a buszokhoz, hogy mindenki megvan-e, az egyik pasas olyan gyilkosan nézett rám, hogy borsózott a hátam!

Akkor délután még jöttek nyavalyás ékszer-problémákkal is, na erre aztán végképp nem volt már türelmem, de nagyon sajnáltam a kisöregeket.

Két cserét azért kiharcoltam a reggeli és az esti gép között, bár Yilmaz, akinek ez lenne egyébként a feladata, automatikusan rávágta, hogy nem lehet, én meg a jókislány, próbáltam segíteni, de még az a tyúk is velem ordibált, akinek segíteni próbáltam. 

Ja, és akkor aznap még volt egy infarktusos esetünk is, a bácsit rögtön megoperálták, nem repülhettek haza, viszont velük is foglalkozni kellett.

Szép nap volt! Kettő teljes nap kellett, hogy magamhoz térjek.

De a ma éjszaka se volt kutya! Békés álmomban csörgött egy hülye mobil, míg rájöttem, hogy nem álmomban, hanem tényleg csörög! A nyanya kificamította a bokáját este tizenegykor, bedagadt nekije. Van-e fáslim?

Ekkor a vonal megszakadt, odáig nem jutottunk el, hogy melyik szobában laknak? Mi vaaan? Miután kicsit kitisztult az agyam, kirohantam a recepcióra, de sehol senki. Visszahívtam a német mobilt, hogy megtudjam, hol laknak egyáltalán. Mondtam, hogy hívjuk a mentőt és megnézetjük azt a lábat. Na, azt nem akarták, mert 5.30-kor már indulniuk kellett a reptérre, és mindenképpen haza akart menni. Jó.

Vagy fél óráig nem tudtam visszaaludni.

Ellenben reggel 5.10-kor kiugrasztottak az ágyból, hogy ugyan írnék már egy papírt arról, mi történt? Én hülye kibotorkáltam egy papírral meg tollal, kértem, diktálja, mit szeretne, ezen a hajnali órán nem vagyok alkalmas, hogy  hivatalos német nyelvű leveleket fogalmazzak. Ha magamnál vagyok, valószínűleg elhessentem, az egésznek semmi értelme. Mit kezd a biztosító az én kézzel írott papírommal? Lövésem sincs!

Na, ennyi lett a békés utolsó hetemből, de legalább ma bementem Nikolajjal, a kollégámmal a bazárba, Manavgatba. Ez legalább izgi volt. Korzóztunk egy nagyot, vettem egy pár dolgot, bár nekem ez nagyon nehezemre esik, nem vagyok az az impulzív vásárló. Nem is találtam volna meg ezt a helyet, a város kellős közepén, olyan, mint egy labirintus, egész negyedet beterít a piac. De csak csütörtökön, egyébként normális utcák vannak itt.

Kicsit a fáradtságtól rám tört a depi is a minap, azt hiszem nevezhetjük honvágynak is!

Vagyis: haza akaroook menni!!!

Hogy aztán persze egy hét múlva már vágyjak vissza! Hiányozni fogsz, Törökország!

2012-04-15 A török gulyás

Elég régen nem jelentkeztem, részben a lustaságomnak köszönhetően, részben pedig, hogy nem történt semmi igazán eget rengető dolog. Hálistennek.

Persze nem igaz, hogy semmi nem történt, sokat tanultam, tapasztaltam közben. Vendégek jöttek, mentek nagy tömegekben, nagy részt elégedetten távoztak, alig fordul elő komoly panasz.

Lett sok barátom, ha azt veszsük, hogy lassan megismertem a kollégáimat, a török idegenvezetőket, a szürke masszából kiváltak arcok, egyéniségek, sőt, néha már nevek is. Bevallom, a török nevekkel van egy kis bajom, egyszerűen megjegyezhetetlenek számomra! Gülümsen, Gökcan, Gülsan, Atabey, Erdan, és a többi, tényleg nem könnyű. Mennyivel könnyebb nekik! Belőlem csak egy van, és az is Éva! Hehe.

Megtudtam, hogy idegenvezetőnek lenni itt egy nagyra becsült szakma, nagyon képzettek, van külön főiskolai képzésük is, aki meg csak a tanfolyamot végzi el, az is 8 hónapig tanul, nagyon intenzíven. Nemcsak a szokásos építészet, művészettörténet, de mélyen belemennek a régészetbe, az ókor-tudományba, Biblia, középkori történelem, vallástudomány, ki tudja mi még. Végül is itt zajlott a görög-római ókor nagy része, itt kóborolt Paulus, erre vívták a trójai csatát, aztán a szeldzsukok, a keresztes hadjáratok, hettiták.

Nagy kár, hogy az utasok nagy részét ez nem érdekli, legalábbis a mieinket nem annyira. Én bele tudnék merülni.

Yilmaz, az én partnerem itt a szállodában is nagyon művelt, nem is értem, miért csak ezt az egészen primitív melót csinálja, amit. Ő nem utazik a csoportokkal, minden nap a hajókázást csinálja, meg itt ücsörög velem délutánonként a hallban. Este meg elkíséri a buszokat a gálára. Valamelyik este, amikor nem kellett mennie, kint ültünk a teraszon és a Koránról, meg a vallásokról mesélt, egész helyes kis előadást rittyentett nekem. Szerinte az iszlám sokkal megbízhatóbb forrás, mint a Biblia, mert amit akkor, Mohamed korában leírtak, azt arabul tették, azóta is ez a vallás nyelve, tehát nem kellett ide-oda fordítani és újraértelmezni az egészet, mint a Bibliát.

És hogy Mohamed azt mondta, hogy egy férfinak nem lehet több  mint 4 felesége, vagyis behatárolta a mennyiséget, mert előtte a pasik megkívánták a nőt és magukhoz ragadták, esetleg egyet-kettőt eltettek láb alól. Na jó, nem is. Viszont a négyért teljes felelősséget kellett vállalnia, anyagilag és szexuálisan is képesnek kellett rá legyen, hogy mindenki jól járjon. Ja, és a már meglevőknek bele kellett egyezniük, hogy új jött a házhoz. Viszont a fő feleség gyerekei számítottak igazán. A szultán palotájában is nagy becsületük volt a nőknek, a szultán leánya már szultánnak születik (szultána), a fiúból csak akkor lesz az, ha megörökli a trónt. Vagy valahogy így.

Nagyon megörülnek, amikor elmondom, hogy Macaristanból jövök, természetesen testvérnépek vagyunk, de nem csak azon a populista szinten magyarázzák ezt, hanem egész komoly nyelvészeti és turkológiai fejtegetésekbe bocsátkoztak. Meg persze Szulejmán és Mohács, Esztergom is fogalom (Egerről nem hallottak, szerintem ez csak Gárdonyi miatt lett igazán köztudott, nálunk).

És most egy megrázó hírt kell közölnöm, kedves kollégáim! 

A gulyás nem is magyar találmány! 

Kapaszkodjatok meg, itt úgy tudják, hogy Bécs ostromakor (1683) a katonáknak nagy kondérban főzték a kaját, ami gul as, vagyis a katonák eledele volt!! Na erre varrjunk gombot!

Izgalmas dolog hazainak hitt dolgok eredetére itt rácsodálkozni. Például most, hogy kicsit már jobban telik a szálloda, több egyéni vendég is van, színesedett a vacsora kínálat is. Például van egy bácsi egy kemencével, előtte pedig készül a rétes!!! Na nem a mienk, de a tészta, a technika ugyanaz, csak nem ugyanúgy tölti és tekeri, mint a miénket. És nem édes, van túró, de zöldségekkel, húsos, csak zöldséges valami szósszal. Finom. Szóval a rétest is nekik köszönhetjük. Akkor még nem szóltunk a paprikáról meg a töltött paprikáról!

Ami a kollégákkal kapcsolatban számomra érthetetlen, az néha a viselkedésük. Rettentően büszkék és rátartiak. És ennek sokszor hangot is adnak, gyakran azonban olyan sértő módon, hogy kinyílik a bicska a zsebemben. Mikor először hallottam a német vendégeket erre panaszkodni, először nem is akartam elhinni! Ezek a helyes, okos, képzett emberek, így beszélnének?

Aztán amikor fültanúja lettem, pont ma, akkor viszont nem értettem. Én képtelen lennék ilyen arrogánsan, sértő szavakat a vendég fejéhez vágni!

Az egyik esetben Hülya, aki egyébként egy nagyon helyes lány, sértődötten visszaadta a borravalós borítékot, mikor a vendégek felhívták a figyelmét, hogy a borítékot a sofőrnek és neki közösen szánták! De olyan is volt, hogy az egyik srác kikérte magának, hogy ő nem koldus, hogy aprópénzt adjanak neki!

Vagy hangosan megjegyzéseket tett a buszban, hogy mit képzel a kedves vendég, semmi nem vásároltak a bőrüzletben, nem vettek plusz kirándulásokat, semmit nem vettek, csak idejönnek és kihasználják az ő országát.

Ti el tudtok képzelni ilyen modort nálunk?

Egyébként az egyik elmondta nekem, hogy őt igazából nem érdeklik a vendégek, csakis a pénz. 

Először csak gyanítottam, de most már biztos vagyok benne, hogy aki a vendégek közül nem vesz kirándulást, nem vásárol aranyat vagy bőrt, az bizony a legrosszabb, utcára néző szobákat kapja, mikor visszajön Pamukkaléből!

Nem mondom, néha igazuk van, bunkó tud lenni az utas is, de én, mint szolgáltató, akkor sem engedhetek meg magamnak ilyen tónust. Engem ez nagyon megrázott, amikor szóvá tettem az irodában, vagy az egyik török fejesnek, nem is értették, miről beszélek, hallgatólagosan igazat adtak az idegenvezetőknek!

A másik jó hír, hogy már csak tíz nap van hátra a száműzetésből. Egyben rossz is ez a hír, mire megismertem mindent, kiismerem magam a nevek, arcok, folyamatok kavalkádjában, már vége is.

A legrosszabb azonban,- be se merem vallani!- még NEM VOLTAM SHOPPINGOLNI!!!

2012-04-03 Emberi dolgok

Vasárnap elbúcsúztunk Elenától és Francescótól, a két olasz kollégánk tovavitorlázik, kezdődik a száműzetésük Szardínián, szintén a cég színeiben.

Ez okból Nikolai-jal átautókáztunk a messzi Sidébe, ahol ez a klassz szálloda van, Elena helyét az a kisleány veszi át, aki pár napig az én szárnyaim alatt tanult be. Jó pofa volt, én csak egy héttel előbb érkeztem!

Szóval, élveztük a szép büfét (megjegyzem, én már csak csipegettem, kénytelen voltam fél hétkor lerohanni a saját vacsizómba és befalni néhány tonna pizza-szerűséget, mert majd éhen haltam), viszont itt volt mennyei pucolt gyümölcs is, ananász, alma, körte, gránátalma, meg ilyenek.

És még ihattam egy pohár bort is! Mert nemcsak a disznóhúsról kell itt jó muzulmán módjára lemondani, de nagyrészt az alkoholról is. Ölég drága! Azért néha bevásárolok a kispiszkosban, a sör még megfizethető és nagyon jól esik este.

No, beszélgettünk, és előkerültek a sztorik ám!

Niko azt mesélte, hogy kirúgatta az egyik pincért a hotelből, mert zaklatta az egyik vendéget. Erre felhördültek a többiek, hogy mémá? Vannak élemedett asszonyságok, akik pont emiatt jönnek évente, akár többször is Törökországba. Kifejezetten tesztoszteron-kúrára.

Én is elmeséltem az aznapi esetemet két orosz-származású banyával, akik valamilyen meghatározhatatlan okból a mi buszunkba szálltak és jól kiborították szegény Gökcant, az aspendosi kiránduláson. Az volt a bajuk, hogy nem értettek semmit (?), meg hogy nem is ez a kirándulás volt az ő programjukban, és nem mentek be a színházba.

Hosszas fejtörés után rájöttem, hogy nem is velünk, a mi cégünkkel utaznak, egy másik német iroda hozta ide őket, de sokat nem érthettek a dolgokból, mert még a magyarázat után sem fogták föl a helyzetet!

Aztán küzdünk a napi kis nyűgeinkkel, betegségek, lábtörés, mentő, mér ilyen szobát kaptam, befele néz és hangos este a zene, illetve miért nem befelé néz, miért kifelé??

Megfigyeltem egy aljas kis trükköt is. Azok, akik nem mennek el a két napos kirándulásra Pamukkaléba, és van pofájuk kiköltözni egy olcsóbb helyre (138 €-t kérnek egy éjszakára, ha itt maradnak), szóval amikor visszajönnek, azzal kell szembesüljenek, hogy a LÉTEZŐ LEGROSSZABB szobákat kapják, ami az útra néz, vagyis nemhogy tengert nem lát, de hallgathatja a forgalmat.

Ez most már kétszer fordult elő, némi tendenciát vélek felfedezni emögött!

Múltkor egy csopi magából kikelve ért vissza a pamukkaléi kirándulásról, hogy az idegenvezető hogy megalázta őket, micsoda dolog így beszélni, meg minden. Az ok, amiért így nyilvánult meg a kolléga az az volt, hogy azt a csoportot kapta, egy egész busznyit, akik semmit nem vásároltak, sem a programok közül, sem a kötelező arany-, bőr illetve szőnyegáruházban. Vagyis szegény gyerek semmi jutalékot nem kapott. 

Mindenesetre akkor sem szabad így beszélni, elképzelem, ha én így letorkolnám a Pestre látogató németeket, hogy mi a faxért nem bírnak már a Herendi boltban alaposan bevásárolni, mi????

A jó hír: meglett a csavargó hold! Most itt látom, de eddig esküszöm, híre sem volt! Hát még hamva!