Szánom-bánom bűnömet, de nem folytattam az ausztriai kalandokat, talán itt az ideje, mielőtt belevágunk az újakba!
Na ja, egy hétig bírtam a gyűrődést, aztán beláttam: ez nem az én területem, nagy hiátusaim vannak, és túl nagy a stressz, fáradt vagyok és rém ügyetlen. Nem voltam frusztrált, de be kellett látnom, hogy nem megy, áprilisig meg aztán végképp nem. Békésen megbeszéltük Yvonna-nal, jött két görög fiú, tök profik, így az én bénázásomra igazán nem volt szükség. Szóval a karácsonyi ünnepek elteltével felpattantam a haza felé tartó vonatra, egy átszállással, 10 órai utazás után hazaértem Pestre.
Micsoda mennyei érzés volt!
Nem éltem meg hatalmas kudarcként a dolgot, sőt, kifejezetten kedvet kaptam, hogy belemélyedjek a vendéglátás gyönyöreibe, de nem felszolgálói szinten, hanem ahogy illene egy főiskolát végzett valakinek. De persze alulról kell nekilátni, nem lehet rögtön a vezérigazgatói székbe huppanni.
Érdekes volt mindenesetre a másik oldalt is megtapasztalni, nem csak mindig a kényelmes pozícióból élvezni.
Szóval a szilvesztert már itthon töltöttem, azóta pedig élvezzük a holt-szezon minden előnyét és hátrányát.
Előny, hogy nem kell ebben a kutya hidegben az utcán talpalni, - brutál februárunk volt-, hátrány, hogy nincs bevétel. Semmi.
Az árak meg elszabadultak, egy-egy hétvégi bevásárláskor vesszük észre, micsoda féktelen infláció van.
Viki és Heni (Húg és fogadott húg) elmentek melegebb éghajlatra, (Thaiföld, Burma), én most nem vállalkoztam rá. Egyrész van bennem egy kis para a jövőre vonatkozólag (értsd: politika, gazd.helyzet, stb), másrészt bíztam benne, hogy összejön a törökországi megbízatás.
Ami azután most úgy tűnik, valóvá válik, holnap megtudjuk, mikor és hová, de talán már biztosnak vehető.
És ezért kaptam föl ismét a billentyűzetet, szeretnék beszámolni további kalandjaimról.
Úgyhogy kalandra fel!! Mindjárt jövünk!!!
Na ja, egy hétig bírtam a gyűrődést, aztán beláttam: ez nem az én területem, nagy hiátusaim vannak, és túl nagy a stressz, fáradt vagyok és rém ügyetlen. Nem voltam frusztrált, de be kellett látnom, hogy nem megy, áprilisig meg aztán végképp nem. Békésen megbeszéltük Yvonna-nal, jött két görög fiú, tök profik, így az én bénázásomra igazán nem volt szükség. Szóval a karácsonyi ünnepek elteltével felpattantam a haza felé tartó vonatra, egy átszállással, 10 órai utazás után hazaértem Pestre.
Micsoda mennyei érzés volt!
Nem éltem meg hatalmas kudarcként a dolgot, sőt, kifejezetten kedvet kaptam, hogy belemélyedjek a vendéglátás gyönyöreibe, de nem felszolgálói szinten, hanem ahogy illene egy főiskolát végzett valakinek. De persze alulról kell nekilátni, nem lehet rögtön a vezérigazgatói székbe huppanni.
Érdekes volt mindenesetre a másik oldalt is megtapasztalni, nem csak mindig a kényelmes pozícióból élvezni.
Szóval a szilvesztert már itthon töltöttem, azóta pedig élvezzük a holt-szezon minden előnyét és hátrányát.
Előny, hogy nem kell ebben a kutya hidegben az utcán talpalni, - brutál februárunk volt-, hátrány, hogy nincs bevétel. Semmi.
Az árak meg elszabadultak, egy-egy hétvégi bevásárláskor vesszük észre, micsoda féktelen infláció van.
Viki és Heni (Húg és fogadott húg) elmentek melegebb éghajlatra, (Thaiföld, Burma), én most nem vállalkoztam rá. Egyrész van bennem egy kis para a jövőre vonatkozólag (értsd: politika, gazd.helyzet, stb), másrészt bíztam benne, hogy összejön a törökországi megbízatás.
Ami azután most úgy tűnik, valóvá válik, holnap megtudjuk, mikor és hová, de talán már biztosnak vehető.
És ezért kaptam föl ismét a billentyűzetet, szeretnék beszámolni további kalandjaimról.
Úgyhogy kalandra fel!! Mindjárt jövünk!!!
